Sikeres bizonyítás

Papír panoráma
Kozák Csaba

Az ókori Egyiptomban történt – úgy ötezer évvel ezelőtt –, hogy valaki a gondolatot, az információt meg kívánta osztani a többiekkel. Ehhez olyan felületre volt szükség, amire jeleket lehetett írni-rajzolni, majd tekercselve bárhova eljuttatni. A legalkalmasabbnak a rostos, növényi alapanyag, a papiruszsás bizonyult. A papír térhódítása a mai napig tart. Páratlan diadalmenete – túl az irodalmi és képzőművészeti alkotásokon – az élet minden területén kétségtelen.

A propónk az, hogy nemrégiben a Virág Judit Kortárs Galéria az elmúlt ötven esztendő papírra készült műtárgyaiból állított össze válogatást, kizárólag még élő, hazai művészek munkáiból. A kiállításon huszonévesek és a nyolcvanadik életévük körül járó alkotók művei egyaránt szerepeltek. A tárlat legkisebb munkája tenyérnyi, míg a legnagyobb egy három méter fesztávolságú volt.

A papíron, rizspapíron, kartonon nyomot hagyott egyebek között: ceruza, filctoll, olaj, akril, pittkréta, lakkfesték, szén, pasztell, tus, akvarell. Volt helye a vegyes techniká nak, a monotípiának és a szitanyomatnak is. A falakon láthattunk figuratív-ábrázoló és absztrakt mun- kákat is. A rendező sem a szerzők szerinti alfabetikus sorrendre, sem pedig a művek stiláris egymás mellé rendelésére nem törekedett, ám voltak olyan blokkok, ahol tematikus párba állítás vagy éppen ütköztetés „rajzolódott ki”.

A természetes fénnyel (is) megvilágított utcai szinten nagyméretű, fekete-fehér papírmunkákkal és néhány kisebb, színes darabbal találkozhattunk. Szabó Péter Trans- port Hollandia–Románia című, háromtáblás ceruzamunkáján bicik lik százai várnak arra, hogy segélyként eljussanak egy gazdagabb világból a rászorultakhoz. Az aprólékosan kidolgozott kerékpárok ilyen tömegben afféle indusztriális masszává állnak össze, miközben egyértelműen szimbolizálják az európán belüli gazdasági ellentéteket. Révész László László különálló, nagytáblás szén-papír munkái a felpörgő életvitelről tanúskodtak. Joyride-ján két fiatal pár autózik egy jobbkormányos, nyitható tetejű gépkocsiban. ezt az idilli állapotot töri szét a Dunlop, ahol már sem a fiatalokat nem látjuk, sem a gépkocsit, csupán egy hatalmas ke- rék robog felénk őrült sebességgel. A közlekedési lámpa sem tudja megállítani az önállósult kereket, melynek forgása örvénylő alakzatokat ír le az aszfalton és a levegőben.

Láthattuk Horváth Dániel kisméretű, színgazdag, akvarell-lakk munkáit, amelyek a mesék baljós világát idézték meg. Bukta Imre húsz évvel ezelőtti, a „mezőgazdasági művészet” (ezt a kategóriát találták ki az ítészek az ő és Samu Géza korai munkásságára) jegyében készült művekkel szerepelt. A Gyöngytyúk bura alatt című, fekete-fehér tusgrafit munkán sárga tökök világítanak a termőföldön, a szénakazal tetejére egy gyöngytyúkot ültet a művész, melyre üvegburát húzott. Innen nézheti az elérhetetlen magos csemegét. Rejtélyességében is gyönyörű papírkép. Konok Tamás 1966-os munkáival szerepelt. A Holland kikötő II. párizsi korszakából származó művére a forma- és színgazdagság jellemző, monotípiái kollázsokra emlékeztetnek. A galéria középső szintje elsősorban az Iparterv-generáció műveiből adott válogatást. A rendező – teljes joggal – egymás mellé rendelte Gábor Áron és Nádler István munkáit, amelyeken a színhasználat mini- malista (feketék, fehérek, kékek), ám Gábor lírai absztrakt festéksávjait Nádler dinamikus, csavart ipari formái ellenpontozzák a geometri kus absztrakt jegyében. Hasonló formarend jelenik meg Bak Imre Improvizáció című szitanyomatán is, míg Pinczehelyi Sándor Csillag szitáin az utcakő motívum tűnik fel. Ide került Pauer Gyula Vörösréz kocka papírból című pszeudo munkája; a konceptuális mű a kiállítás egyetlen háromdimenziós darabja volt. A tárlat legrégebbi és talán legkülönlegesebb darabjai Hencze Tamásnak a tasizmus, majd a primer gesztusfestészet szellemiségében készült Hommage á soulages és más munkái. Az alsó szint egy kis horrorral, szürrealista megközelítéssel indított. Verebics Katalin monotípiáin a foltos szörnylények éppen az átváltozás fázisában vannak. A fekete harisnyás hölgy feje a macskafélékre jellemző pofázmánynyá torzul. Vele szemben Győrffy László átiratában láthatjuk a hét főbűnt. A Bujaság, Irigység, Tor- kosság stb. című művek a poklokat idézik meg: nyitott koponyájú (azon szvasztika fül!), agyvelejüket mutogató, guvadt szemű, csonkolt ember-szörnyei bűneinket szimbolizálják. egyikük szájából gonosz pára áramlik a másikba. ez a munka átvezet Szurcsik József Indulatához, amelyen két, fordított pozitúrában felvázolt ember szájából ugyanez a lehelet lövell ki és talál a másik szemébe. Aztán, végre egy kis nyugalom: Kósa János szénnel készült műve olyan, mintha visszataláltunk volna az érintetlen természetbe, úgy a 19. század elején. Az erdőpart és a nádas ölelésében egy házaspár sétál fiúgyermekükkel, mellettük kislányuk játszik a parton. A romantika korát idéző párt ellenpontozza a kislány játékszere, egy mai laptop. Időutazás tanúi vagyunk. egy játékosabb blokkban Radák Eszter enteriőrjében kicsit megvadul az ember: narancs-piros-zöld-kék csíkos függönyök, párnák, szőnyeg várja a látogatót, ám az asztalon csak egy csésze van. Nagy itt a ma- gány. Tóth Angelika Vino Rossóján a homokdűnén ülő két fiatal lány mellett hátizsák, zenét hallgatnak és borozgatnak. Dolce vita. Nem úgy, mint Hámori Anett Nadia in Pisa című hatalmas képén, ahol csak foltokban, arc nélkül jelennek meg a turisták, személytelenné válnak utazásuk közben, bár egyikük keze kapcsolatot keresve nyúlik társa felé. Koródi Luca zeppelinje maga a bolygó, a földrészek pedig konfettivel és cukorral hintettek. Haász Katalin Napóra vetületén a finom vonalhálózat ívei tűszúrásnyi pontokkal vannak kijelölve, mintha egy derelyemetélő szántotta volna fel a papírt.

Szabó Dezső Bécs nevezetes épületeinek csupán kontúrjait mutató, feketébe borító (csak az ég kékje látszik!) képeslapjai mellé kerültek Bak Imre ofszet-kollázsolt anzikszai, ahol a képeket átlósan félbevágva, majd félig elforgatva ritmizálja újra az architektúrát. Szíj Kamilla papírjain elszabadul a vo- nal. A pirosan-feketén hullámzó hálózat mágneses mezőket idéz, örvénylik a felszín, melybe világosabb csíkok vagy éppen forgó mozgást imitáló tengely van építve. Sárvári Zita kurátor harminc alkotótól kilencven művet állított ki a galéria három szintjén, azt bizonyítandó, hogy a papír nem alacsonyabb rendű hordozó felület, mint a fatábla, a vászon, nem értéktele nebb matéria, mint a kő vagy éppen a bronz. A bizonyítás sikerült: a papírra készült mű a mai napig versenyképes a többi képzőművészeti médiummal.